A vásárlók azt tapasztalják, legalább négy, néhol hat ezer forint körüli a boltokban az egykilós „guriga”, zsíros és félkemény trappista sajt, ami akciósan is jóval több, mint egy évvel ezelőtt. Persze az egész sajtpiacra jellemző a drágulás, aminek egyik alapvető oka, hogy felszöktek az alapanyagárak. Hogy mitől is? Ha csak felületesen pillantunk a kérdésre, akkor is szembetűnő a háború mellett az idei aszály rossz hatása a nyerstej átadási árára.
Még most sem állt be az alapanyagár
Nem igaz, hogy kizárólag az Alföldön sújtotta a gazdákat, beleértve a tejtermelőket az aszály. A Zsámbéki-medencében található Etyeken halljuk Hegedűs Imre őstermelő családi gazdálkodótól, a Hegedűs Sajtüzem tulajdonosától, hogy például a kukorica termésátlagai itt is a tizede voltak a tavalyiaknak. „Az a gazda, akitől én vásárolom a tejet, termeszt gabonát, szénát és kukoricát a teheneinek.
Idén nagyon drága, ötszörös árú takarmányt esznek a tehenek, miközben a tehén ugyanannyi tejet ad…
Az én sajtkészítő gazdaságomban ez úgy jelenik meg, hogy idén januárban 150 forintért vásároltam egy liter nyerstejet, most 240-ért. És egyáltalán nem csodálkoznék, ha a tejár tovább növekedne!”
Világos, ha ez bekövetkezik, vele a sajtokért is még többet fog kérni a kereskedő. Magukat megnevezni nem akaró iparági szereplők egyébként további 30 százalékos növekedéssel számolnak a közeljövőben.
Covidjárványtól keltezhető problémákról hallunk Rákóczi Andrástól, egy állattartással foglalkozó mezőgazdasági nagyüzem, a Tedej Zrt. vezérigazgató-helyettesétől Hajdúnánáson. Szarvasmarhákat is tartanak; 1800 fejőstehenet és szaporulatát. Évi 20 millió liter nyerstejet állítanak elő. Arról ad hírt: már több éve drágulnak a saját előállítású takarmányok termelési feltételei, üzemanyagtól a vetőmagon át a humánerőforrás költségéiig. De az erjesztett tömegtakarmányokhoz adandó „inputok”: premix, vitaminok, ásványi anyagok ára is megháromszorozódott a koronavírus-pandémia alatt akadozó termelés miatt.
Persze az orosz-ukrán háborúból eredeztethető gáz-, elektromos áram idei, sokszoros áremelkedése is fájdalmas többlettétel, már a tejtermelőknek is. Hiszen a fejőházi körforgó-berendezésüket áram működteti, csakúgy, mint a tejhűtőket, és ott van még az éjszakai és téli világítás is. Ezért is van, hogy a másfél-két éve emelkedő nyerstejárak év elejétől új lendületet vettek – a már tavaly jelentkező aszályról nem is szólva.